‘közösség’

21 – 25 a 25 -ből

20+

noradmin

Szeretettel várjuk a gyülekezet 20+ korosztályát (egyetemistákat, fiatal felnőtteket) kéthetente vasárnap egy kiscsoportos alkalomra, aminek 3 célja van: Bibliatanulmányozás, evangélizáció és közösség. Szeretnénk megtanulni helyesen tanulmányozni Isten Igéjét, hogy együtt növekedjünk az Ő ismeretében. Az egyik legfontosabb téma, amiről a Biblia beszél, az evangélizáció – szeretnénk ezen a területen is bátorítást, képzést, gyakorlati segítséget nyújtani […]

Szabad Szombat

noradmin

Kereszténység és iszlám – van esély a párbeszédre? Hogyan tekintsünk keresztény szemmel az iszlám vallásra, a Koránra? Az iszlám keresztény párbeszédben milyen félreértések lehetnek, ki mit gondol, amikor egyik vagy másik kifejezést használja? Előítéletek és félelmek helyett ismerjük meg az iszlámot és a muszlimokat! Az előadóról: Hamar Dávid a budapesti Agóra Gyülekezet egyik alapítója és lelkipásztora. Régészetet […]

IFI 2016 Február

noradmin

Gyertek és farsangozzunk együtt a szokásos csapattal (hozhattok újakat is, sőt:)). Beöltözni nem kell, úgyhogy ne aggódj a jelmez miatt, viszont hozz magaddal egy szemüveget, amit ott fogunk közösen feldíszíteni. Ez lehet papírból készült, vagy egy régi műanyag keret, amit soha nem használsz, vagy akár egy óriási mókás keret, ha van ilyesmid:D Robi a a […]

Kiscsoport – közösségi alkalom

noradmin

Kiscsoportok Kelenföldön A téli-tavaszi időszakban hat alkalommal találkozunk két hetente. Gyülekező a kávézóban este 6 óra előtt, 18:05 -től kezdés a Montázs központban az emeleten. Jelentkezés jan. 22-ig. Aki szeretne csatlakozni, kérjük, hogy vegyen részt mind a 6 alkalmon. Időpontok: Jan. 22, Febr. 5, 19, Márc. 4, 18, Ápr. 1. A kiscsoportok célja, hogy kisebb […]

IFI 2016 Január

noradmin

Sziasztok! Először is boldog új évet mindenkinek! 🙂 Eljött az ideje, hogy megtartsuk a következő ifis összejövetelünket. Gyertek, kezdjük az évet sok játékkal, egy jó üzenettel Robitól, különleges egyiptomi étellel és mindezt jó közösségben (ami, akkor lesz jó mindannyian jöttök :)) Várunk a fenti időpontban a szokásos helyen, az épület Aulájában. Hozhattok barátokat is bátran! […]